Gyerekként sokáig úgy gondolta, autószerelő lesz. Végül egészen más irányt vett az útja: ma már egy nukleáris létesítmény működésének irányításáért felel. Tumpek Róbert 2026-tól a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának (KKÁT) telephelyvezetőjeként folytatja pályáját a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.-nél. Az új feladatról, vezetői szemléletéről, a biztonsági kultúráról és a jövő kihívásairól beszélgettünk.
Eredeti megjelenés helye: TEIT Hírek
Képek: Babai István
Hogyan indult a pályád, és hogyan kerültél a nukleáris területre?
Pakson nőttem fel, de az első elképzelésem még egyáltalán nem a nukleáris iparhoz kapcsolódott. Szekszárdon autószerelőnek tanultam, mert sokáig azt gondoltam, ez lesz az utam. Aztán viszonylag hamar rájöttem, hogy hosszú távon mégsem ebben képzelem el magam. Ekkor váltottam és már Pakson folytattam a tanulmányaimat: itt érettségiztem, majd gépgyártástechnológiai technikusi végzettséget szereztem. Ezután műszaki előkészítőként helyezkedtem el egy paksi cégnél, közben levelezőn Dunaújvárosban folytattam a felsőfokú tanulmányaimat. Nem sokkal később bekerültem a Paksi Atomerőműbe. Primerköri gépészként kezdtem, először betanulóként, később vizsgázott gépészként dolgoztam, majd főgépész lettem. Ezután következett a reaktoroperátori betanulás. Az RHK Kft.-hez 2020 elején csatlakoztam gépészfelügyeleti mérnökként. Közben megszereztem az atomerőmű-üzemeltetési szakmérnöki végzettséget is. Most pedig új szerepkörben folytatom: a KKÁT telephelyvezetőjeként.
Milyen vezetőnek tartod magad?
Ha két szót kellene mondanom: következetes és rugalmas. Fontosnak tartom, hogy a szabályokat betartsuk és betartassuk – egy nukleáris környezetben ez nem kérdés. Ugyanakkor hiszek abban is, hogy a jó vezetés nem merevséget jelent. Vannak helyzetek, amikor alkalmazkodni kell, és meg kell találni azt a megoldást, ami szakmailag helyes és emberileg is működőképes. Vezetői tapasztalatot már az atomerőműben is szereztem főgépészként, ott kisebb csapatot irányítottam: betanuló főgépészeket, betanuló gépészeket és vizsgázott gépészeket.
Milyen célokkal veszed át a telephely irányítását?
Rövid távon számomra az egyik legfontosabb feladat a kommunikáció fejlesztése. Ez igaz az üzemeltetési igazgatóságon belüli együttműködésre, de különösen a társszervezetekkel való kapcsolatokra. Azt gondolom, ezen a területen mindig van fejlődési lehetőség – akár az atomerőművel való együttműködésben is. Szerencsés helyzetben érzem magam, mert az elmúlt években több területen is kialakultak olyan szakmai és személyes kapcsolataim, amelyek segíthetik ezt az együttműködést.
"Emellett természetesen a biztonsági kultúra erősítése is kiemelt cél. Az lenne az ideális működés, hogy a felmerülő problémákat gyorsan és hatékonyan oldjuk meg, miközben olyan feladatokra is jut idő, amelyek korábban háttérbe szorultak."
Mit jelent számodra a biztonsági kultúra?
Egy nukleáris létesítményben mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy az első számú cél mindig a biztonság és ezen a kereten belül kell megtalálni a lehető legjobb és leghatékonyabb megoldásokat.
A telephely életében változást jelent az is, hogy létrejött az üzemviteli és az üzembiztonsági csoport is. Miért volt erre szükség?
A cél az volt, hogy a feladatokat jobban lehessen szervezni és átláthatóbb legyen a működés. Egy kisebb szervezetnél, mint a miénk, nem lehet ugyanúgy specializálni, mint egy atomerőműben – nálunk nagyon sokféle feladat jut ugyanazokra az emberekre. Az új felosztás segíthet abban, hogy tisztább legyen a felelősségi körök rendszere: az egyik oldal inkább az üzemvitelre és karbantartásra koncentrál, a másik pedig az üzembiztonsági, ellenőrzési és dokumentációs feladatokra. A két csoportvezető nagyobb rálátást kap a folyamatokra, ez pedig jobb ütemezést, még kevesebb csúszást és hatékonyabb együttműködést eredményezhet.
Korábban sokat mozogtál „terepen”, hogy fog ez kinézni a jövőben?
Az átmenet még zajlik, mert jelenleg a korábbi műszaki feladataim egy részét is tovább viszem. Egyszerre kell jelen lennem a terepen, miközben egyre több időt igényelnek az irodai és vezetői feladatok is. A jövőben a koordinációs és szervezési feladatokban nagyobb szerepet vállalok. Tudatosan alakítunk ki olyan működési rendet, amely biztosítja, hogy a kollégák folyamatosan átlássák a folyamatban lévő munkákat és azok aktuális állását. Ezért rendszeresen átbeszéljük a futó feladatokat. Nem szeretném, hogy egy váratlan helyzetben bárki úgy kapcsolódjon be egy munkába, hogy nincs megfelelő információja az előzményekről vagy az aktuális helyzetről.
Van-e olyan, amitől tartasz vezetőként?
Őszintén szólva nincs. Nem érzem megugorhatatlannak ezt a feladatot. Tudom, hogy a vezetői munka nemcsak szakmai kérdés: emberekkel kell dolgozni, vannak emberi tényezők, amelyek mindig tudnak kihívást jelenteni. Azt gondolom viszont, hogy tudok feladatokat menedzselni és emberekkel együtt dolgozni úgy, hogy ebből működő rendszer legyen.
Sok tapasztalatot szereztél a sportban, mit tudsz ebből hasznosítani?
Egy versenyfelkészülésnél mindig megvan, hogy hova akarok eljutni és milyen lépések vezetnek oda. Ugyanezt a gondolkodást alkalmazom a munkában is. A tervezés az egyik erősségem és a sport megtanított arra is, hogy ismerjem a saját terhelhetőségemet – tudjam, mire vagyok képes.
Hogyan tekintesz a KKÁT jövőjét jelentő konténeres tárolási rendszerre?
Ez számomra különösen érdekes terület, mert az atomerőmű-üzemeltetési szakmérnöki szakdolgozatomat ebből a témából írtam. Szakmai szempontból nagyon ígéretes iránynak látom. Egyszerűbben alakalmazható technológiai megoldásnak tartom, amely hosszabb távon az üzemeltetés terhelését is csökkentheti – miközben sugárvédelmi szempontból is kedvezőbb lehet. Izgatottan várom ezt az időszakot.
Zárásként, arra kérlek, fogalmazz meg egy rövid üzenetet a munkatársaknak.
Én azt gondolom, hogy fejlődés nélkül hanyatlás van – még a stagnálást is annak tartom. Ezért fontos, hogy időről időre mindenki tartson önvizsgálatot, és nézze meg, miben tud fejlődni és itt visszakapcsolnék a kommunikációra: nagyon sok probléma normális, nyílt kommunikációval egyszerűen megoldható és ez az a terület, amelyben mindenki egyénileg is bármikor, könnyedén tud fejlődni.
